2015. december 21., hétfő



Már nem mondom, hogy hiányzol. Ez nyilván neked is feltűnt. Nem akarok üres szavakkal dobálózni pedig abban igazán jók vagyunk. Még néha gondolok rá, hogy mi lett volna, ha... de akkor eszembe jut, hogy mi volt. Nem kell mondanod semmit és már úgy érzem, hogy nekem sem kell. A szavak már nem törnek utat maguknak mert más lett a csend. Bennem változott meg, de ha őszinte akarnék lenni veled azt is elmondanám, hogy a lényeg az már soha nem lesz más. Nem fejthetem vissza a múlt szálait legfeljebb nevetek rajta, ha éppen arra járok majd egyszer. Csak ne mondd azt, hogy valami, de azt sem, hogy nem volt semmi. Ha összefüggések lennénk a mi ábránk bonyolult és megfejthetlen. Hagyjuk meg így az utókornak mert ebben még én is megbotlok éjjelente mikor elindulok a sötétben. De nem hozzád csak valamerre a világban. Néha szeretnék belefeledkezni, de csak azért, hogy legyen okom üres tekintettel bámulni kifelé a vonat ablakán, ők úgy sem tudják, hogy rád, sokkal inkább rólad. Bonyolult térkép vezet a szívhez, de a végén nem találjuk meg a kincset, csak magunkat találjuk ott. Valahol, ahol nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd leszünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése